Mentősöket vettek őrizetbe nemi erőszak gyanúja miatt
Szexuális erőszak megalapozott gyanújával vettek őrizetbe két fővárosi mentőst - közölte a Blikk.
Szexuális erőszak megalapozott gyanújával vettek őrizetbe két fővárosi mentőst - közölte a Blikk.
Ismert HIV-fertőzöttsége ellenére 100 lány szüzességét vette el felnőtté avatási szertartásként az afrikai Malawiban egy 45 éves férfi, aki pénteken állt bíróság elé.
Hárommillió dollár (830 millió forint) kártérítést ítélt meg egy amerikai bíróság a Virginiai Egyetem egyik volt dékánhelyettesének, mivel egy magazinban azzal vádolták meg, hogy eltussolt egy csoportos nemi erőszakot, holott az valószínűleg nem is történt meg.
A tolmács kedd hajnalban egy újságírót vezetett körbe a dzsungelnek is nevezett táborban, amikor három afgán férfi támadt rájuk. Ketten az újságírót tartották sakkban, míg a harmadik megerőszakolta a nőt.
Chiari városában történt az eset, az áldozat feljelentést tett, az orvosi vizsgálat megerősítette a nemi erőszakot. A három gyanúsítottat őrizetbe vették.
Újabb részletek is kiderültek a bíróságon februári, debreceni nemi erőszakról, amely óriási felháborodást okozott a városban. Két 18 és egy 17 éves fiú kifosztott egy részeg 17 éves lányt, majd egy lépcsőházban próbálták megerőszakolni, de egy lakó megzavarta őket. A bíróságon megszeppenve ült a három vádlott, és tagadták az erőszakot – tudósít a Dehír.
Könnyen lehet, hogy már ön is belefutott akár az utcán, akár a közösségi média valamelyik felületén azokba a férfiakba, akik büszkén pózolnak pirosra vagy más színűre festett körmükkel. – Nem új, meghökkentő divatirányzatról, hanem egy jótékonysági akcióról van szó.
Egy 25 éves férfi hétfő reggel a Taksony sori vasúti átjárónál támadott meg egy nőt. Áldozata a földre esett, a zsebéből kicsúszó telefonját elvették tőle. A támadó már őrizetben van.
Szombaton egy szentpétervári liftben vetette rá magát egy 58 éves nőre az a brutális férfi, aki valószínűleg több nőt is megtámadott illetve megerőszakolt az elmúlt időszakban Oroszországban. A lift biztonsági kamerája felvette a támadást, a férfi arcáról egy viszonylag éles fotó is van már.
Minden szempontból tragikus hír: a meglőtt férfi azért támadhatott rá 27 éves lakótársára, mert az egy közeli parkban aznap szexuálisan zaklatott egy nyolcéves kislányt, aki valószínűleg a meggyilkolt menedékkérő lánya volt. Az apa később a kórházban halt meg.
A Pécsi Járásbíróság előzetes letartóztatásba helyezett pénteken egy baranyai férfit, aki a gyanú szerint a rokonságába tartozó két kiskorú gyermekkel erőszakoskodott.
A sportolókat Finnországban ítélték el, közülük négyen 5 éves büntetést kaptak.
Továbbra is él a svéd letartóztatási parancs Julian Assange, a Wikileaks főszerkesztője ellen, aki ha kilépne Ecuador londoni nagykövetségének ajtaján, valószínűleg azonnal őrizetbe vennék, majd átadnák az Egyesült Államoknak, ahol több százezer oldalnyi titkos dokumentum nyilvánosságra hozataláért kellene felelnie. Ő inkább marad.
A 9-10 éves kicsiknek játékot és édességet, a nagyobbaknak pénzt és kimenőt ajánlottak szexért cserébe a nevelők egy magyarországi gyermekotthonban – állítják nevük elhallgatását kérő áldozatok és jogvédők.
Rövidesen lezárják a németországi Mühlhausenben a napokban nemi erőszak áldozatául esett magyar nő ügyében indított nyomozást és már szeptemberben vádat emelhetnek a feltételezett elkövetők ellen - mondta Harko Krieg, a nyomozást vezető ügyész.
A 19 és 27 év közötti röplabdázók a gyanú szerint egy tamperei hotelben erőszakoltak meg valakit egy felkészülési torna idején. Nem jutottak ki az olimpiára.
Elfogtak hétvégén Bécsben kilenc irakit, akiknek valószínűleg közük lehet ahhoz, hogy szilveszter éjszakáján megerőszakoltak egy nőt az osztrák fővárosban – közölte az osztrák rendőrség hétfőn.
Szinte észrevétlenül próbált megpattanni a Balaton Soundról az a kanadai zenekar, amelynek öltözőjében magatehetetlen lányokat találtak a koncert után. A zenekar tagjait bilincsben hozták vissza a reptérről a rendőrök. Úgy tudjuk, használt óvszert találtak a helyszínen, de a rendőrség korábban azt mondta, nem merült fel nemi erőszak gyanúja. Videókamera nincs az öltözőben, viszont egészen biztosan készült egy közös szelfi.
Napról napra nő a szexuális támadások száma az észak-spanyolországi Pamplonában, ahol most tartják a bikafuttatásról híres San Fermín-ünnepet. A hatóságok keddi bejelentése szerint eddig 15 férfit vettek őrizetbe nemi erőszak és szexuális zaklatások miatt.
Nyolcan laktak abban a lakásban, ahol rendkívül súlyosan bántalmaztak egy kétéves kislányt. Egyelőre nem tudni, ki volt a tettes, a nyomokat igyekeztek eltüntetni. Az anya elköltözött a VI. kerületi házból.